Kezd hatni

1Mózes 42 „De így beszéltek egymás közt: Bizony, a testvérünkért bűnhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság.” (21.) Nem csodaszer, de használ. Nekem legalábbis be szokott jönni. Mondanád jó a cucc, de ennél többről van szó. Kezdem egy történettel. Zsidó csodarabbi utazik a vonaton, szakállát simogatva szemléli a körülötte nyüzsgőket, csöndben nézi a mellette elsuhanó tájat. Egyszer csak beül mellé a kabinba egy katonatiszt, akinek már bajsza állásából látszott, hogy kötekedős hangulata van. A rabbi elővett utazótáskájából egy nagy újságpapír csomagot, majd halfejeket csomagolt ki belőle, és teljes nyugalommal elkezdte rágcsálni őket. A katona nem bírta elviselni ezt a fajta „előadást”, így gúnyosan megjegyezte: - Aztán ti zsidók mitől vagytok ennyire fenemód okosak? – Nem vagyunk mi okosak - válaszolt szerényen a rabbi - meg amúgy sem mondhatom meg a titkunkat. A katona azonban addig unszolta, gyötörte, míg végül a rabbi kikottyantotta, hogy bizony attól olyan okosak a zsidók, hogy naponta többször is halfejeket rágicsálnak. – Most már tudom a titkodat - mondta a katona - mennyiért adsz el nekem belőle tízet? – Nem eladó, hisz népünk kincse ez – felelte a rabbi. – Mindennek megvan az ára – mondta a katona – mennyit kérsz darabjáért? – Ím, legyen, de mivel ez népünk nagy titka, így megértheted, hogy darabját csak ötezer forintért tudom adni – mondta a rabbi. A katona kifizetett ott helyben ötvenezer forintot a rabbinak a tíz halfejért, majd elkezdte rögtön az egyiket rágcsálni. Csendben utaztak tovább, mindketten halfejeket rágcsálva, úgy tíz perc múlva a katona mérgesen odaszól a rabbinak.  – Te rabbi, én rájöttem, hogy nagyon ostoba voltam, amiért te így át tudtál verni engem. - Tetszik látni – felelt a rabbi – már kezd hatni a csodaszer! Nem csodaszer, de használ. Nekem legalábbis be szokott jönni. Mondanád jó a cucc, de ennél többről van szó. Folytatom egy másik történettel. Tíz férfi féltékenységből eladja rabszolgának a legkisebb testvérét, bevérezik a ruháját, hogy apjuknak könnyebb legyen feldolgozni szeretett gyermeke elvesztését. Ügy lezárva. Aztán kiderül, valahol legbelül, mind a tízben ott maradt testvérük hangja, esdeklése, könyörgése, ahogy kéri őket, ne adják el, ne bántsák, könyörüljenek rajta. Nem, hogy nem zárult le az ügy, hanem ott zakatol bennük, micsoda őrültséget műveltek, s valamikor ennek még meg lesz a büntetése. Aztán, amikor utoléri őket a nyomorúság megvilágosodnak, és kezdik megérteni mit is tettek, s megértik azt is, hogy az Isten rendjében sokat kell fizetni az ilyen felismerésekért. Nem csodaszer, de használ. A nyomorúságban, a sötétségben, a fájdalomban ne kiabálj, ne ellenkezz, hanem csak figyelj. Figyelj Istenre, s kérdezd Őt, mire akarja a nyomorúsággal a figyelmedet ráirányítani?!