Archívum

Rutin

1Mózes 28 „Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott. Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.” (10-11.) Napi rutin. Berreg, cseng, brekeg, cincog, megkeresed, szundi párszor, nagy nehezen felkelsz. Fogat mosol, talán arcot is, vagy egyiket sem, megnézed magad a tükörben, ha mered, elaludt frizura, miteszer, pattanás, szeplő, ránc, valami mindig rondítja a képet. Marad a képtelenség, még jó, hogy napközben nem látom magam. Ruha, kiválaszt, felvesz, ha nő vagy, akkor még négy ismétlés, míg újra eljutsz az első verzióig. Valami reggeli, unod, monoton, kávé, még kávé, ez legalább jó. Bepakolsz, hol a kulcs, hol a teló, papírzsepi, sapkasál, hol a táska, bezárod, majd kinyitod, mert bennmaradt. Elindulsz végre, és lehet, hogy befagyott, nem indul, sokan vannak, az arcodba liheg, melletted tüsszög. Elkésel, beírják, levonják, végig ülöd, teszed, csinálod, tanulod, majd elalszol, de jó lenne egy cigi vagy egy szünet. Végre. Hamar elmegy, újra kezdheted, még unalmasabb, még nehezebb, legyen már vége. Elköszönsz, elindulsz, éhes vagy, sokan vannak, arcodba liheg, büdösebb, mint reggel, leszállsz, leparkolsz, kinyitnád, hol a kulcs, kipakolsz, megérkezel. Valami vacsora, unod, monoton, kávé, ma már többet nem szabad. TV, TV, TV, olvasni kéne, de fáradt vagy, fogat mosol, talán arcot is, vagy egyiket sem.  Megnézed magad a tükörben, nem lett kevesebb ránc, miteszer, szeplő és pattanás. Beállít, kicsit korábbra, leteszed, lehajtod, becsukod. Kész. Napi rutin. Álmot látsz. Furcsát. Újra éled az egész napodat, minden ugyanúgy történik, azzal a kivétellel, hogy Valaki mindig ott van veled. Ő nyújtja oda a berregő telefont, a második szundinál Ő takar be, Ő nyitja meg a hideg vizes csapot, Ő igazítja meg a félre álló gallért, Ő csempészi bele a kulcsot a kezedbe, Ő olvasztja ki titkon a kéziféket, Ő beszélget kicsit tovább a buszsofőrrel, hogy be ne zárja előtted az ajtót. Ő nem olvasztja ki a főnököd vagy az ofőd kézifékét, hogy csak utánad érjen be. Ő támogatja fel a szempilláid, hogy el ne aludj napközben, Ő nyitja ki a mikród ajtaját, amiben elkészíted este a mirelitet. Ő simogat meg elalvás előtt, Ő pakolja el a fáradtan ledobott ruháidat. Furcsa álom az biztos. Mintha Isten mindig ott lenne veled, minden napi rutinodban, minden apró kis dolgodban, figyelve életed legapróbb részleteit is. Furcsa álom. Te álmodtad már?

Hozzászólások