Isten arcai

1Mózes 29 „Jákób csak reggel látta, hogy Lea van vele. Akkor ezt mondta Lábánnak: Mit tettél velem? Hát nem Ráhelért szolgáltam nálad? Miért csaptál be engem?” (25.) Istent soha senki sem látta. Teljesen. De szeretném azt hinni, hogy Isten arcait néha-néha meglehet sejteni a világ vagy éppen az életünk történései mögött. Istennek így ezer és ezer arca van, mindegyik mögött egy-egy olyan jellemvonás, ami része a tökéletesnek, s amit néha látni enged, ha kicsit jobban figyelünk rá. Arca néha szelíd és jóságos, amikor gyermekei áldozatkészségét és háláját látja, akik mindent érte és neki tesznek. Arca néha haragos, amikor látja, hogy gyermekei nem hallgatnak szavára. Talán fájdalommal teli, amikor egyre többen és többen elfordulnak Tőle. Nevet, amikor valami vicceset lát rajtunk, ahogyan próbálkozunk, ahogy bukdácsolunk az életünk egy-két helyzetében. Ma egy olyan arcát mutatja nekünk, amiről eddig nem is tudtam, de ez is nekem tökéletesen „bejön” és illik a róla alkotott képembe. Isten ironikus. Nem gyengén. Ugye irónia az, amikor az, ahogyan mondjuk sokkal fontosabb, mint amit mondunk, különös hangsúlyok, szövegkörnyezet, humor és még sok minden, amitől valaki, vagy valami ironikus lesz. Isten tökéletes így iróniája is az. Jákób átveri az apját, átveri a testvérét, megkapja az áldást, kicsiként a nagy szolgál neki, elmenekül, szerelmes lesz, elkezdi felépíteni az életét. Minden rendben, arccal előre. Isten pedig különös humorérzékkel és iróniával mutatja meg Jákóbnak, hogy milyen is az Isten Igazsága, amely így, vagy út, de mindenkit utolér. Az, aki megkapja az áldást, hogy a nagyobb szolgál a kisebbnek, lám tizennégy évig kell, hogy szolgáljon a saját nagybátyjának, meg kell tanulnia mi is az a szolgálat. Isten azonban még tovább megy, páratlan humorérzékkel mutatja meg Jákóbnak, hogy van az életnek egy rendje, ahol az elsőszülött nem véletlenül „első” szülött. Mekkora ötlet, reggel a nászéjszaka után derül ki, hogy az elsőszülött lány fekszik mellette, és nem az akit várt, mert ez a rend, még akkor is, ha Jákób erről a saját életében nem vett tudomást. Tökéletes irónia, tökéletes lecke mindazoknak, akik örökli az áldást, vagy kitúrják maguknak, s vagy így, vagy úgy az Isten erőterébe kerülnek. Jákób egybe kapja vissza azt a becsület- és szeretetcsomagot, amit maga után hagyott. Mindig így járnak azok, akik elfelejtik Isten ritkán látott arcait, legyen szó az iróniáról vagy éppen a humorról, vagy csak a jól ismert igazságosságról.