Archívum

Lóti-futi

1Mózes 13 „Abrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a Jordán környékén levő városokban telepedett le, és egészen Sodomáig sátorozott.” (12.) Rögtön a közepébe vágva, mivel körülbelül ugyanannyi időm van ezt leírni, mint neked elolvasni, ez a Lót nem semmi ember. Azért legyünk őszinték, ő a tűz közelében volt, látta Ábrahám életét, hitét, döntéseit, ismerte a motivációit, és azt is bizonyára tudta, hogy mekkora az-az Isten, akinek a hívására a nagybátyja nekiindult a pusztának. Szemtanúja a nagy hitbeli dolgoknak, együtt mennek és vándorolnak, egészen addig a pontig, amikor kiderül, hogy túl sokan vannak ahhoz, hogy egy közös területen élhessenek. Ekkor jön ez a story, amikor Lót választhat, hogy hova is telepedjen le, és ő szemügyre véve az adott területet, a városokkal tarkított folyóvölgyet választja, míg Ábrahámnak meghagyja a pusztát. Mondhatnánk logikus és felelős döntés, itt nem kell szemérmeskedni, hiszen a családja és az ő népe szempontjából a lehető legjobbat választotta, Ábrahám meg egye meg, amit főzött! Menjen csak ő a pusztába. Lót számomra azokat a keresztyéneket testesíti meg, akik tudnak és tapasztalnak sok mindent, de amikor eljön életükben a döntés ideje, akkor nem az Istenre hallgatnak, hanem a logikára, a megélhetési érvekre, meg ennek a világnak a megoldási módszereire. Lecserélik az Isten vezette vándorlást, ahol Ő jelöl ki célokat, helyet, otthont és hazát, egy kis evilági lóti-futira. Ezek azok a keresztyének, akik nem olvasnak rendszeresen Bibliát, nem keresik Isten vezetését, imádkozni csak akkor szoktak, ha baj van, az egyház pedig akkor kell nekik, ha keresztelni vagy temetni akarnak, meg egyházi iskolába járatni a gyerekeiket. Akik ott ülnek a templompadba, akkor, amikor ők akarnak, de amikor a közösségnek lenne szüksége rájuk, akkor elérhetetlenek és bevonhatatlanok. Akik képesek mindannak ellenére élni, mint amit Isten eléjük és nekik adott. Akik már hallottak az Istenről, megízlelték szeretetét és hatalmát, de mégis sátort vernek nap, mint nap Sodoma és Gomora mellett. Azt hiszem e történet folytatásaként nyilvánvaló mindenkinek, hogy aki felcseréli az Isten vezetését a saját döntéseire, és letelepszik Sodoma mellé, az nagyon reménykedjen abban, hogy érte is eljönnek majd az angyalok, hogy kimentsék. Mert ha azok nem mentik meg, akkor megjárta. De nagyon csúnyán.

Hozzászólások