Kiengesztelés

1Mózes 32:1-22 „Az elsőnek azt parancsolta: Ha találkozik veled a bátyám, Ézsau, és megkérdezi, hogy kinek a szolgája vagy, hová mégy, kié ez a jószág előtted, akkor ezt mondd: Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk.” (18-19.) Amikor rádöbbenünk, hogy valami iszonytató dolgot tettünk, amikor ránk szakad, hogy kik és mik is vagyunk valójában, hogy az önzőségünk mélységesen sérti és bántja a Mindenség Urát, akkor hirtelen szeretnénk mindent jóvátenni. Igaz, elég sajátos módon képzeljük el ezt a jóvátételt. Kicsit olyan ez, mint amikor a Dargay féle Lúdas Matyiban, egy kegyetlen hideg téli délutánon Döbrögi vacog a kastélyában, s éppen az Ispánnal a „Lúdas” fogás kudarcairól beszélgetnek. Döbrögi nekiesik az Ispánnak: - Eddig már kétszer cserbenhagytatok, ha harmadjára is megcsúfol az a gazember… - A sereg életével fizetek érte – válaszol az Ispán. – Meg a saját fejeddel! – üvölti Döbrögi. Mi, csakhogy jóvátegyük hibánkat, mindent képesek vagyunk odaadni. Nemcsak a sereg életét, hanem mindent, ami igazán fontos nekünk. Az időnk, a tulajdonunk, a hobbink, a munkánk, mindent odaadunk, csakhogy kiengeszteljük azt, akit tetteinkkel vagy árulásunkkal megbántottunk. Ahogyan Jákób is, hiszen ahhoz az Ézsauhoz közelít, aki utolsó találkozásukkor habzó szájjal esküdözött, hogy megöli az öccsét, amiért az annyira csúnyán rászedte őt is, és vak édesapját is. Ahhoz az Ézsauhoz közelít, akinek van négyszáz felfegyverzett embere, és aki az elmúlt húsz évben erre a találkozásra várt. Jákób tervet készít, a kiengesztelés tervét. Mindent odaad, csakhogy megbékítse bátyját. Odaadok neked mindent, a kecskéket, a tevéket, a szamarakat, nyájaimat, aztán előreküldöm a szolgáimat, majd a gyerekeimet. Mindent odaadok, csak béküljünk ki. Ebben a fajta gondolkodásban, s magában Jákóbban önmagamat és a mai embert látom. Azt, aki mindent odaad, kivéve a legfontosabbat, és azt, ami igazán kellene annak, akit megsértettek és megbántottak. Istennek te kellesz, hiszen jóvátenni semmilyen áldozat nem tudja mindazt, amit ellene elkövettünk. Nem az időd, nem a családod, nem a hivatásod az, amit neki kell szentelned engesztelésül. Az áldozat már megtörtént, Isten megbékélt velünk, már csak annyit kér, hogy add oda magad neki.