Ima az ajtónál

1Mózes 7 „… Az ÚR pedig bezárta Nóé után az ajtót.” (16b.) Apácska, engedd, hogy úgy szólítsalak meg, ahogyan azt a Fiad is tette, aki által én is gyermeked lehetek. Apácska, én olyan, de olyan messzire vagyok tőled, alig hallom a hangod, alig értem a szavad, sokszor azt sem tudom hol és merre keresselek. Néha eljutnak hozzám hangfoszlányok, s mintha te lennél ezekben. Néha ez szűrődik ki egy-egy templomból, néha meghallom egy-egy énekben, egy jól eltalált Ákos számban, talán egy gyermek nevetésében. De mégis, nap, mint nap azt érzem, hogy nagyon hiányzol nekem, s szégyellem magam, hogy rosszkor, rosszul és rossz helyen kereslek téged. Apácska, én eltékozoltam annyi fontos percet és órát az életemből azzal, hogy próbáltam olyan ajtókat kinyitni, olyan lehetőségek után kutatni, amiknek a kulcsa nem nálam volt. Aztán amikor zárt ajtóra találtam, akkor dühöngtem, vagy sírtam, megpróbáltam betörni, mert az hittem az életem igazi biztonságban az ajtón túl lesz. Apácska, én annyira ostoba vagyok, mert nem kérdeztelek meg téged arról, hogy az ajtó innenső vagy éppen túlsó oldalán kell keresnem a boldogulást. Mindig azt hittem, az ajtók azért vannak, hogy kinyissuk őket és megnézzük, mi van odaát. Csak most értem meg, hogy vannak ajtók, amiket te zártál be, pontosan azért, mert azt akartad, hogy biztonságban legyek. Apácska bocsásd meg nekem, hogy nem ismertem fel, hogy az-az ajtó, amin annyira szerettem volna belépni, az nem előttem van, s nem a lehetőséget rejti, hanem az már mögöttem van, te már átvezettél rajta, s te zártad be utánam azért, hogy el ne vigyen az ár. Köszönöm neked, hogy biztonságban tudhatom az életem, hogy vannak zárt ajtók, és vannak nyitottak. Kérlek, adj erőt, hogy merjem elfogadni a Te akaratodat, akkor is, ha nyit, akkor is, ha zár. Apácska, mindezt nem azért kérem, mert megérdemlem, hanem azért, mert a Te Fiad megengedte, hogy kérjünk tőled. Köszönök mindent. Ámen.