Terrorista

1Mózes 37 „Testvérei azt mondták neki: Talán király akarsz lenni fölöttünk? Vagy uralkodni akarsz rajtunk? És még jobban meggyűlölték az álmaiért és beszédéért.” (8.) -  Hányan leszünk olyanok, mint amilyennek gyerekkorunkban képzeltük magunkat? - teszi föl a kérdést „A kölyök” című filmben az egyik szereplő, az egyetlen értelmes beszélgetés végén. Ebben a filmben a mi Bruce Willis-ünk találkozik gyermekkori önmagával, és szépen lassan próbálja feldolgozni a múltját, egy éppen olyan kisfickó segítségével, mint amilyen ő maga. Nem mennék pszichológiai mélységekbe (a film sem ilyen igénnyel készült), de ugyanakkor érdekes látni, hogy a gyermekkorban átélt és megélt sikerek és kudarcok miként is befolyásolják felnőttkori önmagunk egyéniségét és személyiségét. Ha gyermekkorunkban gyűlöltek voltunk, bántottak és nem szerettek minket, akkor, azt lehet, hogy lelkünk legmélyére temetve, de egész életünkön át hordozzuk. Ha pedig ezeket a negatív élményeket nem dolgozzuk fel, nem pakoljuk jó helyre, akkor nem marad más, mint a terrorizmus, vagy valami még rosszabb. Mint a filmben: negyvenéves pasi, kutya és nő nélkül, magányosan. Még nem lövöm le a poént, hogy mi lesz Józsefből negyven éves korára, de az a gyerekkor, amit megismertünk, az előre nem sok jó dolgot vetít. Anyját fiatalon elveszíti, mostohák nevelik fel, sokkal idősebb testvérei sohasem szerették, mivel apjuk kedvence volt. Egyik oldalról kényeztetés és kompenzáció, a másik oldalról gyűlölet és kitaszítottság. Aztán jönnek az álmok, a magyarázat, s a szakadék még tovább mélyül közte és egész családja között. Konklúzió: tömeggyilkos, miniszterelnök vagy terrorista lehet csak. Ennyi teherrel a múltban más nem jut majd neki. Kivéve, ha Istennek más tervei vannak vele. Márpedig vannak. Nem is akármilyenek. Isten sokszor olyan tervvel áll elő, ami a gyermekkorunk, a neveltetésünk, a személyes tragédiáink ellenére, az Ő akarata mentén sikert és boldogságot hozhat nekünk.