L.A.C.

Róma 3:9-20 „Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (20.) Régen filmeztünk, most egy kis csemegét ajánlok a figyelmedbe. Nem emlékszem tisztán, mikor is ültem le megnézni, de azt tudom, hogy nagy visszhangja volt az ismeretségi körömben a L.A.C. (Law Abiding Citizen) amerikai csodaalkotásnak. Ez nálunk a Törvénytisztelő Polgár becenévre hallgatott, és végre láthattuk, a mi hős Leonidasz királyunkat (Gerard Butler) a szimpatikusan gonosz, vagy gonoszan szimpatikus egyszemélyes igazságtevő szerepében. Itt nem háromszázan haltak mellette, hanem kb. ennyi csókát nyírt ki, a bombaszakértő, fegyverzseni, extitkos exügynök. Nem akarom lelőni a poént, a lényeg, hogy a törvény nem szolgáltat igazságot a mi főhősünknek, aki úgy dönt, nemcsak igazságot szolgáltat, hanem a törvény és a törvényesség hiányosságaira is felhívja egyúttal a figyelmet. Szóval megy a hentelés Gerard Butler módra, de azért engem megfogott a film alapkoncepciója és egyben alapkérdése! Mire is jó a törvény? Megoldja-e a törvény a problémánkat? A törvény és az igazságszolgáltatás meddig képes az igazságtalan világ felett tisztán létezni? A film elég egyértelműen jelzi, a törvény nem szolgáltat igazságot az egyénnek, ha az egyén csak egy elhanyagolható apróság a törvény számára. Mert a törvénynek nem az egyén számít, nem is az igazság, hanem maga a törvény. Az Isten törvénye csak annyibban más működésű, hogy ott legalább a törvényadó szándéka tiszta és garantált, hiszen Ő nem akar nekünk rosszat. De a törvényből csak a bűn felismerése adódik, semmi több. Nem szolgáltat neked igazságot, mi több, attól, hogy betartod, Istenig még nem jutsz el, csak a törvényig. Onnan pedig még van tovább.