Gyanús

1Mózes 27:1-33 „Akkor ezt mondta Izsák Jákóbnak: Gyere közelebb, hadd tapogassalak meg, fiam, hogy csakugyan te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem?” (21.) Művelődjetek drágáim egy kicsinykét. Karinthy kell nektek. Meg pár szösszenet egy férj naplójából. Aztán pár sor egy apáéból. Nov. 1. Nem tudom, de nekem a feleségem gyanús. Ma este, mikor hazajöttem, egy kardot találtam otthon a szobában, de a feleségem megmagyarázta, hogy hogyan esett be véletlenül az utcáról a kard, mikor lent elmentek a katonák; hát, ami igaz, az igaz, nagy szél volt ma. Febr. 15. De nekem mégiscsak gyanús a feleségem. Ma gyereket szült nekem, hát nézem a gyereket, vörös haja van és három füle, nézem a szobaurat, annak is vörös haja van és három füle, de furcsa találkozás, mondom, de a feleségem megmagyarázta, hogy aszongya, biztosan ikreknek akartak születni, aztán meggondolták, és összementek mégis, de siettükben az egyiknek a másik füle kimaradt, hát ebbe lehet valami. Ami gyanús, az gyanús. A fiam, a feleségem, a tanárom, a barátom, az országom, minden lehet gyanús. Hiszen a gyanú nem róluk, hanem sokkal inkább rólam szól, mindarról, ami sokszor szavakba nem is önthető, csak megérzés vagy ráérzés. Persze nagyon könnyű elhallgattatni az ilyenfajta megérzéseket, elhessegetni magunktól a gyanút, s leélni vakon az életünket. Vagy engedni, hogy a gyanú szétmarcangoljon minket belülről, megölve minket s minden egyéb emberi kapcsolatunkat. Ma egy idős ember ad nekünk helyes példát arra, hogyan lehet vakon élni a gyanúval úgy, hogy az embernek megmaradjon a méltósága és a hitele mind a többi ember, mind az Isten előtt. Vakon és betegen Izsák nem gyanúsít, hanem él a gyanúval, s megtesz mindent, hogy megbizonyosodjon a valóságról. Meg is fogalmazza, esélyt kínálva ezzel csaló fia számára, hogy leleplezze magát. Azt hiszem, ami rajta múlt, azt megtette, méltósággal állhat meg az egész story után, mind az emberek, mind az Isten előtt. Legyen ma ő a példa. Ha valami gyanús, akkor méltósággal bizonyosodj meg a valóságról.