Álruha

„Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.” (14.)

Késésben voltam, rohannom kellett, már az ajtót zártam, amikor egy kéregető kis cigánygyerek állt meg mellettem, akit gyorsan leráztam a „bankkártyás világban élünk” szöveggel. Ahogy a sarkon hirtelen befordultam, nekiütköztem egy kosarat cipelő nyugdíjasnak, a fene enné meg, gondoltam, hogy ez is csúcsforgalomban indul neki piacozni, amikor nyilván ott lenne az egész napja a csíkos szatyorlóbálásra. Morogva segítettem felszedni a dolgait, aztán siettem tovább, épp elértem a következő metrót. Persze mellettem egy csöves ült, akinek olyan szaga volt, hogy valószínű mindenemre átterjedt a büdös, a munkahelyen meg ugye nem lehet zuhanyozni. A metró kigyulladt, de legalább jót üvöltöztem a megszeppent peronőrrel, aztán beértem a munkahelyre, ott sem mentek rózsásan a dolgok. Este mielőtt elaludtam volna még morogtam egy kicsit, hogy azért milyen egy vacak világban élünk, lassan itt lenne az idő, hogy a mi Urunk szépen visszatérjen, mert elég nehéz ma keresztyénnek lenni, pláne ilyen esetekben. Álmomban megjelent nekem az Úr, és szomorúan kérdezte: - Miért nem figyeltél ma rám, próbáltam veled beszélni! Kikértem magamnak. – De Uram, hiszen egyszer sem találkoztam veled, hogyan is beszélhettünk volna?! Jézus szomorúan elmosolyodott, aztán megnyitotta a szemem, s én felismertem őt. Ahogyan reggel pénzt kért, amikor kiléptem az ajtón, ahogyan a kosarát cipelte tele almával, vagy ahogyan ült mellettem a rongyaiban, büdösen a metrón, vagy ahogyan hallgatta az ideges üvöltözésemet a peronon. Akkor fogadtam meg, hogy más szemmel és más lélekkel járok ezen a világon, hátha képes leszek mindig felismerni Őt!