Hiúság

A ló. Önteltség nélküli nemes jellem; irigység nélküli barátság; hiúság nélküli szépség. Szolgálatra kész, mégsem szolga.

/Roland Duncan/

Azt gondoltam, hogy a héten a hiúságról írok. Arról a megfoghatatlan kis „eszenciáról”, amit nőként akarva, akaratlanul, de mind magunkban hordozunk. Lábjegyzet: a férfiak is magukban hordozzák, csak néha ügyesebben bánnak vele. Amely, akárcsak a bibliai mustármag hatalmas fává tud bennünk nőni, hogy aztán elkeresztelik önzésnek, anorexiának, bulimiának, szerelemféltésnek, boltkórnak és ki tudja még minek.

Szóval a hiúság. Ízlelgetem ezt a szót, és mint a jó prédikátor, igyekszem először magamban, a saját testemben-lelkemben fellelni. Nyomozok utána… és amikor rátalálok, nincs nagy öröm, nincs ünnep, mert azt érzem: megint valami, ami gyarlóvá tesz, nagyon emberivé, földhözragadttá, amikor én nem is emberekre akarok hasonlítani.

És elkezdődik a küzdelem. Divattal, egészséggel, a kilókkal, más nőkkel, férfiaknak való tetszéssel, a másik emberrel. Már nem magammal harcolok, hanem mindazzal, ami a másikban tetszik, értékesnek mutatkozik. És a hiúságom már át is csap önzésbe, a „milyen jó lenne ha” kezdető bevezetővel.

Szóval a hiúság. Rádöbbenek arra is, hogy a férfiak – látszólag- milyen ügyesen tudják ezt kamatoztatni munkában, a feladataikban, ütik el humorral, vagy vezetik le futással… mit tudom én. Kamatoztatják, vagy csak megtanultak bánni vele. De nekem még az is nehezemre esett, hogy magamban utolérjem, nem hogy használni tudjam.

Szóval a hiúság… és akkor, többszörösen megforgatva a szót, azt gondoltam, jó lenne lónak lenni. Nemes jellemnek, szépnek, nagyszerű barátnak, szolgálatra késznek… Lónak lenni. De engem az Úr nem lónak teremtett. Embernek! Vagyis nekem emberként kell magamat nemes jellemnek, szépnek, nagyszerű barátnak és szolgálatra késznek tudni. Nem feladni, nem belebetegedni, hanem látni magunkat, ahogy az Isten lát: jónak. Csak így egyszerűen. Addig pedig, míg ez a látásunk nincs meg küzdve küzdeni minden nagyon emberivel bennünk és körülöttünk, és bízva bízni, hogy aki az akarást munkálja erőt is fog adni a változásokhoz, a változtatásokhoz.

Hajrá csajok!

Írta: Tóth Orsolya