Der. Die. Das?

Most, amikor mindenkinek a gondolatai  Conchita Wurst körül forognak, engem sokkal jobban érdekel, mi van a felszín mögött. Mert megbotránkozva fújjolunk, úgy ahogyan kifütyülték az ikreket is, de ennek ellenére szól ez a történet rólunk is. Arról, hogyan viszonyulunk a nőiességünkhöz vagy éppen a férfiasságunkhoz? Mennyire tudjuk ezt képviselni, megélni a mindennapokban? Látunk-e magunk előtt példaképeket, ahogyan egy lánynak az anyja, vagy fiúnak az apja mintául kell/enne szolgáljon? Persze nehéz mintakövetőnek lenni akkor, amikor annyiféleképpen átrendeződnek manapság a családi modellek, amikor nincsen mit lemásolni, vagy a másolható nem érdemes a másolásra…

Szóval, rólunk van szó, akik nő létünkre mennyi-mennyi férfias tulajdonságot, foglalkozást, felelősséget önként vagy önkéntelenül, de magunkra vállalunk. Meg persze azt se felejtsük el, mennyi férfi felejt el férfi lenni ettől, és válik döntésképtelen, édesanyja szoknyái között védelmet kereső örök gyermekké. Durva igaz? Fel is kapjátok a fejetek, de ez vesz bennünket körül, ebben élük, és ezek vagyunk mi! Még akkor is, ha alapvetően nem kétneműnek, hanem férfinak és nőnek teremtett bennünket Isten.

Nem rég belebotlottam egy cikkbe, ami szintén ezekkel az elmosódott határvonalakkal foglalkozott egy különös szempontból. A cikk fő kérdése az volt Macsó ital-e a sör? Nos, igennel felelünk, ha a futballrajongó sörpocakos férfiak jutnak eszünkbe. De ha nem? Akkor máris megérkeztünk egy-egy esti beülős, vagy délutáni frissítő sörözéshez. Persze vannak különbségek, mert a férfiak korsóból isszák az erős világost, mi nők jobban szeretjük egy kecsesebb pohárból a különlegességeket kortyolgatni. Hogy mennyire nem valótlanság ez, azt mutatja egy pár évvel ezelőtt készült felmérés, mely szerint a németországi sörivók 44 százaléka nő! De az angol pubok és a cseh sörözők női vendégei is szorgosan emelgetik a söröspoharakat a férfiak mellett.

Kicsit tovább folytatva a kutakodást, kiderült, hogy nem csak Pál apostolnak volt ilyen tanácsa Timóteusnak: Ezután ne csak vizet igyál, hanem - gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel - élj egy kevés borral is. /1Tim 5:23/ Ugyanígy gondolkodott az 1150-es években a szent életű Hildegard, a 12. század híres apátnője, aki felismerte, hogy a sör sokkal biztonságosabb szomjúság ellen, mint a kétes tisztaságú kutak vize. Sőt felismerte, hogy csakúgy, mint a bornak, pozitív hatása is van az emberi szervezetre.

De vissza a kiinduló ponthoz, ez után a kis kitérő után. Azt hiszem, hogy nem a hosszú hajtól és szakállas arctól, a külsőségeinktől, vagy belső tulajdonságainktól, vagy esetleg attól, hogy mi köré gyűlünk össze baráti beszélgetésre, leszünk vagy válunk nővé vagy férfivá. Egészen egyszerűen ennek vagy annak teremt meg az Isten. Lehet ez ellen lázadni, tűntetni, utakat keresni a másság kifejezésére, akár ünnepelni is lehet! De én hiszek abban, hogy Isten adott ennek a világnak, nőként adott, és ha még tovább lépek, azt is meg tudom vallani, hogy pásztorul adott. És ez nem nagyképűség! Csak Isten teremtett rendjének felismerése, abba minden bukásommal, kudarcommal, egyenlőre „másik felem nélküliséggel” való belesimulás a rendbe, amelyet ő jónak alkotott, csak mi néha belefirkálunk!

Írta: Tóth Orsolya