Csalódás

A mérgezett almadarabka bennrekedt, az üvegkoporsó teteje lezárva, elsétál mellettem a herceg, kezében rádiótelefon, hívása volt, észre se vett.

/Boda Magdolna - Hófehérke/

Arra jöttem rá a héten, hogy csalódás és csalódás között óriási különbség van. Igazából szakadéknyi. Nem arra gondolok, amikor egyesre jutalmazzák azt a dolgozatodat, amibe egy perc tanulást sem fektettél be. Az nem csalódás, csak a várható „jutalom”. Nem is az a fajta, amikor a sóskafőzeléknek valóban sóska íze van, pedig reménykedtél benne, hogy átváltozik a menzán. Szóval nem ezek a nagyon hétköznapiak a kiábrándítóak. Mert ezekre számítani lehet, készülni rájuk, megszokottak, még akkor is, ha eljátszunk a csoda fogalmával velük kapcsolatban. Mint a reggeli ülőhellyel a buszon… Hanem sokkal inkább az olyan helyzetekre gondolok, amikor jogosan várnál valamit. Vársz, és vársz, és vársz… és semmi. Aztán még mindig, mert nőből vagy. Mert így vagyunk beállítva, hogy még akkor is remélünk, amikor már az esélytelenség kézzel fogható. Hogy mire is gondolok? Talán ültél már a telefonod mellett, arra várva, hogy megcsörren, mert valaki, akiről azt hitted, te is fontos vagy neki, azt ígérte felhív.  Talán hittél már te is valakinek, akiről aztán kiderült: teljesen másmilyen, mint amit neked előadott. Színház az egész világ- tartja a mondás.  De mi van azokkal, akik nem olyan jók a színpadon. Akik nem tudják megjátszani, sem eljátszani, sem kijátszani… akik azt szeretik, ha a fekete fekete, az igen igen. Akik azt szeretik, ha lehet hinni a másik szavának, akik azt szeretik, ha lehet hinni a másik szemének. Ezt hívnák maradiságnak, ósdinak, naivitásnak? Szerintem nem. Elfelejtünk őszinték lenni.  Magunkhoz, másokhoz, Istenhez. Aztán már csak fulladozunk, mint Hófehérke az almától egy olyan világban, ahol senki nem az, aminek látszik. Megváltoznak a mesék, és már nem a hercegről álmodsz, hanem egy őszinte szóról, egy őszinte világról. Lehet máshogyan. A változás veled, velem kezdődik. Ma. Hölgyeim, vegyétek kezetekbe bölcsen a meséket: rejtenek még csodákat! Ahogyan maga az élet is! Még ha ki is kell hámozni belőle.

Írta: Tóth Orsolya