We go together

 „És ahogy így beszélgettek és megvitatták a dolgokat, maga Jézus csatlakozott hozzájuk és velük együtt ment az úton.”

/Lukács 24:15/

A húsvét utáni történések közül a kedvencemet hozom elétek, amikor a tanítványokból ketten elindulnak Jeruzsálemből Emmausba.  Azért szeretem ezt az útinaplószerű  leírást, mert annyira emberi, annyira kézzelfogható. Hát nem ilyen vagyunk? Megyünk az úton, és beszélgetünk, vitatkozunk, megérintjük egymást, kezet fogunk, kapcsolatban vagyunk. Ez a kulcs. Kapcsolatban lenni. Együtt menni az úton. Igazából ezt a napokban értettem meg, amikor egy konferencián vettem részt. Öveket becsatolni, élménybeszámoló következik. Szóval, ami megosztható, vagy talán titeket is érdekelhet egy szakmai meating-ből, az két páros. Az első páros egyik tagja 15 éve drogfüggő, a másik tagja szintén szenvedélybeteg. Tudjátok az a homályos, nem túl tiszta szemű fajtából való. Zenélnek együtt. Mennek ketten az úton, a zene útján, ahol az egyiknek bátorítani kell a másikat, szemmel, öleléssel segíteni, ügyesen beléptetni… Mennek ketten az úton.  A másik párosom egy édesapa és a fia, akik azt gondolom, szintén nagy utat tettek meg.  Mentek ketten az úton, nem korlátozva, nem gátolva egymást, és ma csodadolgot csinálnak érzelmek visszajátszásával. Talán nem tudom nektek olyan pontosan átadni a találkozásaimat velük.  Talán nem értitek még, mit jelent így menni valaki mellett, vagy így kísérni valakit az élete útján. Mester és tanítvány. Tudjátok, az az érzés fogott el, hogy szeretném így.  Szeretnék  valakinek  ilyen mestere lenni, kísérni az úton: nem gátolva, nem kritizálva, nem  korlátozva, hanem kísérni, együtt menni vele az úton. Úgy ahogyan Jézus is tette azzal a kettővel.  Érezni, mit gondol a másik, mire van szüksége, hogyan bánj vele, mi jó neki. Olyan jó lenne ezt egyik napról a másikra érezni, tudni, csinálni, még akkor is, ha szakmailag le vagyok attól maradva, ahogy Krisztus tette. Vagy egy nagyon kedves ember a számomra, aki sokszor mondja viccesen, ha valamihez negatívan állok: nincs szeretet a szívemben.  Igaza van, vagyis abban, hogy nem tudom a szeretetem olyan jól kimutatni, megmutatni. Persze, ha van mit. :-( De azt hiszem, erre is lehet törekedni, és felismerni naponként benne a fejlődést, az áldást.  Hmm… most erről álmodom, hogy profibb legyek az együtt menésben. Nem lassulni, nem sietni.  Együtt menni. Veletek menni! :-)

Írta: Tóth Orsolya