Január

A köd tépett foszlányokban lógott a lámpavasakon, a borzolt fák dideregtek, s a széles, hólepte, szürke utcán sehol nem mozdult senki. Zárva voltak a kapuk, a legtöbb ablakot tábla takarta, vagy zsalu, vagy leeresztett függöny. Halott volt az utca. A házak is mintha meghaltak volna, vagy mintha dermedt álomban aludnának. Csak a kéményeken osont ki bujkálva a füst, mint félénk lélegzetvétel, de ahogy megjelent, elkapta azt is a szél és leszorította a hólepte tetőkre, nehogy árulója lehessen az elrejtőzött életnek.

/Wass Albert: Csaba/

Január. Nem a kedvenc hónapom. Mindig a szegénységet érzem rajta. Leginkább azért, mert a karácsony intenzitása után, most mintha ellaposodott volna minden. Mintha most pihennénk ki a decemberi szeretet-özönünket, amibe mindent beleadtunk. Kifulladtunk a látogatásokban, a nagy evésekben, a megfelelő ajándékok fellelésében, a nagy szeretet adásában… De nem csak e miatt. Kihaltak az utcák, a boltok. Az ünnep fényei után, most minden sáros, ködös, bemocskolódott. Türelmetlenek az utakon az emberek, unottan teszik egyik lépést a másik után. Mintha örökre eltűnt volna minden varázs, minden fény, minden melegség az emberi szívekből, a városból egyaránt. Nagy a nincs ebben a hónapban. Megdermed minden. A hópelyhek is kedvük szerint, lustán szállingóznak csak, megtörve néha a szürkeség csendjét. Családok számolgatják az utolsókat is. Január. Mi benned a szépség? Hogyan lehetne beléd örömet csepegtetni? Megtalálni a szépséged? Segíts nekem! Aztán jobban számba vettem a hónapot: a diákjaim báloztak. Tele váradalommal, reménységgel, zenével, tánccal, mosollyal… Aztán eszembe jutottak olyan gyermekek, akiket korizni vittek a szülők, vagy szánkózni, hogy kihasználják a friss havat. Sőt, egy ismerősöm munkát kapott! Nem rossz ez a Január! Csak talán mi vagyunk fáradtak, tavasz-várók, melegségre szomjazók…És nem a hónap a hibás, csak az emberi természet, hogy megadja magát az érdektelenségnek, a szürkeségnek, mert világítani, az nehéz feladat. Bocsánatot kérek tehát Január, hogy rád fogtam mindazt, amiért a lelkem bezártam, és nem láttam meg benned csak sokadik nézésre a szépséget. Kérlek Istenem, lehelj belénk életet, örömöt, reménységet! Ne hagyd, hogy elrejtőzzünk mások és magunk elől, mintha dermedt álomban aludnánk!

Írta: Tóth Orsolya