Hitetlenül

Jn 20:1-10

„Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.” (8.)

Hinni kell, mert ha nem hiszel semmiben, akkor teljesen kilátástalan az életed. Hinni kell, mert a hit visz előre, ad megnyugvást vagy éppen jelöl ki célokat, s ad reményt, hogy van miért folytatni mindazt, amit megkezdtél. Hinni kell, de nem mindegy, hogy miben és nem mindegy, hogy hogyan! Hadd hozzam ide az egyik legnagyobb küzdő és a hittel sokat gyötrődő magyart, aki ezt a gyötrődését egyszer így kezdte el: „Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva Sem élő, sem halott.” (Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben). Hinni nem lehet akarásból, akármennyire is ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak, mert nem a mi akaratunkon múlik, hogy hiszünk-e vagy sem. S ha mégis csak mi akarjuk, akkor csakugyan hitetlenül fogunk hinni, s majd a végén, amikor kiderül, hogy mindaz, amiben hittünk nem létezik, mert csak mi akartuk, fájdalmas lesz ez a felismerés. Isten nem akarja, hogy így higgyünk: akaratból vagy hitetlenül, hanem azt akarja, hogy felismerjük mindazt, amit Ő tett értünk, azt akarja, hogy lássunk és higgyünk, mert abban nem fogunk majd csalódni. A Jézus sírjába betekintő tanítvány látni akarta, hogy a sírtól visszasiető asszonyok panasza igaznak bizonyul-e és csakugyan ellopták volna a Messiás testét. Hinni akarta, hogy nem, éppen ezért hiába elsőnek ért a sírhoz, de nem mert benézni, mert mi van, ha igaz a hír, s mindaz, amiben hinni akart az semmivé lesz. Aztán erőt vesz magán és így olvassuk a csodát: „… és látott, és hitt.”  Isten akarja, hogy higgyünk, ezért engedi, hogy lássunk. Lássuk a bizonyítékokat és ezek alapján lássuk az összefüggéseket, és aztán higgyünk, benne és abban, akit Ő küldött nekünk.