Archívum

Szájról szájra

Kol 2:8-15

„Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik.” (8.)

Vannak betegségek, amelyek szájról szájra terjednek, s most nem különféle vírusok és baktériumok kerülnek terítékre, hanem egy furcsa betegség, amit nevezzünk csak egyszerűen emberi hagyománynak. Sok mindent teszünk csak azért, mert valaki vagy valakik már előttünk is azt tették. Emberi közösségek, családok, nemzetek és népek tesznek csak azért meg dolgokat, mert az őseik így hagyományozták rájuk. Önmagában ez még nem rossz, de nekem alapvetően ellenérzésem van az előre megrágott kajákkal kapcsolatban. Mert ugye volt az úgy, hogy anyuka megrágta, aztán a kisbaba meg ezt ette meg, de a nagykorúsághoz hozzátartozik, hogy nekünk kell megbirkózni az elénk tett étellel, vagy éppen a ránk hagyott hagyománnyal. Nem vehető át minden csak azért, mert korábbi generációk már ezt csinálták. Legalábbis átgondolatlanul semmiképpen sem. A klasszikus erre a következő: Ifjú házaspár, közös vacsi, a feleség kiveszi a sonkát a főzőléből, levágja mindkét végét, majd tepsibe teszi, hogy megsüsse, a levágott két véget pedig kidobja. Na, ezen felháborodik az ifjú férj, hogy micsoda dolog ez, de a menyecske azzal védekezik, hogy már az anyja is így sütötte a sonkát és ettől lesz igazán finom. Na, erre a férj kapja a telefont és máris csöng „anyukának” hogy honnan szedte, ezt a vérlázító konyhai „manővert” és miért tanította meg erre az ő feleségét?! Anyuka is azt feleli, hogy nem igazán tudja, hiszen az ő édesanyja is így csinálta, és ettől lesz a sonka igazán finom! Miután lerakta a telefont – már csak kíváncsiságból is - csak felhívta az édesanyját, hogy megkérdezze, miért kell levágni a sonka végét sütés előtt. Édesanyja miután meghallja az egész történetet és a nagy dilemmát, halkan belekuncog a telefonba, a következőket mondva: - Drágám, azért vágtam le mindig a sonka két végét, mert csak így fért bele a tepsibe! Néha az emberek hagyománya mögött nincsen semmi más, mint egy kis félreértés, vagy egy-két fél információ, netalán sok üres megtévesztés. Szóval vigyázzatok! El ne kapjátok!

Hozzászólások