Archívum

hagyomány és evolúció

„Ő így válaszolt nekik: „Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?” (3.)

Anélkül, hogy újabb gasztro-forradalom kirobbantására buzdítanék mindenkit (vagyis ma ne egyél mekiben :) ), eszembe jutott egy nagyszerű szakácsverseny, aminek a mottója az volt, anno domini, hogy megmutassa a hagyományos alapanyagok iránti tiszteletet és a konyhatechnikai újítások minőségi találkozását. Persze a nagyok tolmácsolásában ez így néz ki egy darab szép lapos tányéron: Trombitagombás "csirketerrin" petrezselymes májmousse-szal, dióolajos pecsenyelével, tormahabbal, céklavariációkkal. Azt hiszem, drága nagyanyám a péklapáttal kergette volna a séfet a kemence körül, hogy hol van a hagyomány, meg minek is az a fene nagy evolúció!? Mert azért legyünk őszinték önmagunkhoz, van, ami jól hangzik, meg „woooow de jól mutat a tányéron”, de közben a világ minden kincséért sem kóstolnám meg. Nehéz is jól egyensúlyozni a hagyománytisztelet és a fejlődés amúgy is sokszor rosszul értelmezett kategóriái között, hol egyik, hol másik irányba döntve el a kiélezett csatát. Ha így van ez a testünk etetése kapcsán, akkor mennyivel inkább nagy kérdés ez a lelkünk táplálásánál? Hiszen előszeretettel hangoztatjuk, hogy a hagyomány mindenek felett áll s az újításokat nem szabad a keresztyén embernek beengedni és elfogadni. Vagy éppen így lehet minden hagyományt kárnak és szemétnek ítélni, csak azért, hogy az általunk kitalált újítások végre beszivároghassanak a keresztyénség életébe. Legyen az arányok megtalálásban eligazító Krisztus szava, aki e kettőt úgy látja egységben, hogy nem a hagyomány és nem is az újítás a legnagyobb és döntő szó, hanem az Isten parancsolata. Az pedig nem szájíz és nem konyha kérdése, hanem örök és változhatatlan törvény, amit Krisztus sem eltörölt, hanem teljesen és tökéletesen betöltött!

Hozzászólások