Archívum

Garancia

1Tim 2:8-15

„Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.” (8.)

Én rendületlenül hiszek abban, hogy a dolgoknak alapvetően működniük kell, vagy legalábbis kellene, így meglehetősen értetlen tudok lenni akkor, amikor valami mégsem működik. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az eleve romlott tejjel, ami már akkor savanyú, amikor a dobozba töltik. Fel nem foghatom, hogyan mehet tönkre egy több százezres digitális eszköz pár nappal a vásárlás után. Nem tudok mit kezdeni a tönkrement kapcsolatokkal, nehezen veszem föl a sérült emberek tempóját és egyszerűen döbbenten állok az emberi elme különböző szintű betegségei előtt. Akárki próbálja megmagyarázni, hogy minden hibának van egy oka, minden működésképtelenség valamire visszavezethető, elég nehezen veszem be ezeket a magyarázatokat. A kivétel mindig erősíti a szabályt, így ez a mai igevers is kivétel lesz. Mert ugye ez a magyarázata annak, hogy miért is nem működik az imádság úgy, ahogyan a használati útmutatóban és a vásárlói tájékoztatóban olvastuk. „Kérjetek és adatik nektek” Mt7:7, „Kérjetek és megkapjátok” Jn 16:24 és más hasonló dolgokat hallottunk és olvastunk, miközben nem működik, vagy legalábbis, így nem működik. Nem volt úgy, hogy kértél valamit, és mégsem történt meg? Valami nagyon fontos lett volna, talán egy nemes ügy, egy fontos kérés, és hiába kérted, Isten nem adta meg. A kiáltás, hogy „Isten miért nem akadályozta meg?!” vagy „Hogyan is engedhette” nagyon sok ember ajkán fel-fel hangzik időről időre. Nos, tovább kellett volna olvasni a tájékoztatót, mert a garanciáról szóló résznél van leírva a következő mondat: „Az imádság nem rendeltetésszerű használatáért, vagy a végfelhasználó által okozott hibákért cégünk nem vállal felelősséget.” A működőképes imádsághoz hiteles Istenfélő élet kell, bűntől tiszta kéz és szív, amelyet nem torzít el sem a harag, sem a kételkedés. Egyébként nem működik.

Hozzászólások