Előtészta

„Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.” (33.)

Nem arra vágyom, hogy a nagyanyám kemencében sütött nagy, három kilós kenyere legyen ott a pékségek polcain, de azért az kiakaszt, hogy nincs ebben a városban egy normális pékség, normális, egyszerű kenyérrel. Az-az igazi, adalékanyag mentes, kovászos, kemény héjú, napokig friss és ehető kenyér. Helyette van fantáziátlan fantázia nevekre keresztelt üzemi tré pékáru, ami egy napig vágható, meg plusz egy napig ehető. Éppen ezért jutottam el odáig, hogy inkább sütjük a kenyeret és nem vesszük, igaz, nem kovászos, csak előtésztás a mi verziónk, mert kovász gyártásba még nem mertem belefogni. Nem túl bonyolult, de ahhoz, hogy igazi kovászt készítsek, olyat, ami az egész tésztát megkeleszti, ahhoz azért több kell, mint egy kis lelkesedés. Az egésznek a titka a figyelem, az alapanyag és a rendszeresség, aztán pár hét, és készen is van a kovász, amit aztán a végtelenségig lehet folyamatosan frissítve felhasználni. Az előtésztás kenyér nem nő olyan nagyra, kicsit más a szerkezete, de egyelőre ennyire vitt minket a düh és a bátorság. Néha azt érzem, hogy a mennyek országa, amit mi kellene, hogy bele éljünk ebbe a világba, sokszor megelégszik az előtésztás szereppel. Fogyasztható lesz, elmegy, de nem nő olyan nagyra, nem elég laza szerkezetű és még messze van az igazitól és megálmodottól. Ráadásul a kovász az egész tésztát megkeleszti, vagyis nem a kovász eszi meg a tésztát, hanem a kovász alakítja át az egész tészta szerkezetét. Kovásszá lenni, ez a keresztyén élet feladata. Mérlegelni, értelmezni, figyelni, türelemmel nap, mint nap frissíteni, önkritikát gyakorolni, nem beérni félmegoldásokkal, így jön létre a kovász.