Előítélet

„És megbotránkoztak benne, Jézus pedig így szólt hozzájuk: - Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában és a maga házában. Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.” (57-58.)

Egyszer a rendőrök megelégelték azt a sok ostoba viccet, amit az emberek – merő rosszindulatból – velük kapcsolatban terjesztettek. Mivel úgy érezték, hogy ezeknek a vicceknek semmi alapja nincsen, elhatározták, hogy valami nagyon különleges és egyedülálló tettel bizonyítják be, hogy mennyire értékesek és különlegesek a rendőrök a társadalom számára. Égve a bizonyítási vágytól úgy döntöttek, hogy megtanulnak a vízen járni. Sok hónapos gyakorlás után már annyira jól ment, hogy nagy médianyilvánosság előtt neki is indultak az alsórakpartnak, hogy onnan sétáljanak rá a vízre és menjenek keresztül a Dunán. Hatalmas tömeg gyűlt össze, a rendőrök elindultak szépen, kettes sorban, masírozva egyenesen neki a folyónak. Amikor már az egész csapat beért  a Duna vízére, s tökéletesen meneteltek a víz tetején, az egyik néző bekiabált: - Béna zsaruk, még úszni sem tudnak! Nagy kacagások közepette ott is hagyták víz tetején menetelő „béna” rendőröket. 

Az előítélet a lehető legveszélyesebb dolog, hiszen belőlünk táplálkozik, a keserűségünkből, abból a rosszból, amit a múltban már átéltünk. Ezért nem adunk esélyt, ezért nem hiszünk a saját szemünknek, ezért nem változik meg sokszor semmi ezen a világon, mert már előre eldöntöttük, hogy milyennek látjuk az embereket. Azok, akik Krisztust követik, nem szabad, hogy elfelejtsék, mit tesznek és mit tettek az előítéletek. Hiszen ha Jézus korában a vele kapcsolatos előítéletek megölték a csodákat, akkor mi lesz ma és mi lesz itt, amikor nem a Mester, hanem csak tanítványai járják a világot, hirdetve az Isten előítélet-mentes szeretetét? Az előítéletek megfojtják a csodákat!