Egy mondat

1Tim 1:12-20 „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (15.) Egy mondat, de nem a zsarnokságról, hanem arról, hogy egy mondat néha elég a túléléshez. Hadd kezdjem a számomra viccesebbel, hiszen még egyetemista éveim alatt tanultam meg egy olyan mondatot, ami elég a túléléshez, legalábbis német nyelvterületen. Egy hosszú sorban ültem egy éttermi asztalnál, valahol félúton Frankfurt és Köln között, úgy, hogy egy kukkot sem tudtam németül, a bájos pincérnő felvette a rendelést. Próbáltam elkapni egy két szófoszlányt az előttem rendelő barátaimtól, akik tudtak németül, hallottam, hogy már a harmadik ember kér „nocheinbiert”, gondoltam gyümölcslé, úgyhogy merészen a pincérnő szemébe mondtam én is, hogy „nocheinbierbitte”. Amikor megkaptam egy korsó csapolt sört, csak akkor fogtam fel, hogy valójában mit is jelenthet a rendelésem. Akkor ott azzal vigasztaltak, hogy ezzel az egy mondattal, Bécstől egészen Graal-Müritzig gyalog el lehet menni, mert ez elég a túléléshez. Na most, Bécstől Graal-Müritzig cirka 1200 km kell gyalogolni, ami nem kevés. Van egy másik mondat, ami ennek a négyszeresére is elég volt egy olyan embernek, akinek az élete volt az utazás, s az, hogy elvigye az örömüzenetet az akkori ismert és művelt világnak. Pál apostol több ezer kilométert utazott, csak azért, hogy elmondja azt a mondatot, ami neki is, és remélem még sokunknak erőt ad. Ráadásul ez a mondat, nem csak kilométerekre elég, hanem – hiszem – a földi életen túl is sokáig el lehet vele jutni. Tanuljátok meg, mert ez elég a túléléshez: „…Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.”