Cselekvő hit

„Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite.” (22.)

Nem teológiai vitának indult, s nem is hitharcot folytattunk, csak egyszerűen elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit jelent hinni, s mondhatom-e magamról, hogy én hiszek. Ami még nehezebb kérdés, hogy láthatom-e rajtad, hogy te hiszel. Mert van olyan, aki szerint a hit magánügy, belső szoba, nem kirakatba illő és való dolog. Ugyanakkor mégis azt kell, hogy mondjam a magánügyezőknek, meg a hitet a privátba szorító atyánk és anyánk fiainak és leányainak, hogy a hit nem magánügy, s nem rejthető el. Akár utalhatnék a hegyen épült városra, vagy a lámpára, ami magasról bevilágít mindent, de talán egyszerűbb, ha ennél a résznél Jakabba kapaszkodunk. Jakab Ábrahámról, az igaz hit egyik példaképéről beszélt, akinek a hite együttműködött a cselekedeteivel. Ez nekem azt jelenti, hogy nincs külön hit, meg nincs külön tett, hanem a kettő csak együtt működik. Mert ha van hited, ha tudod, érzed és éled, hogy van egy téged szerető Isten, akkor ebből lehetetlen, hogy ne fakadjanak olyan hálatelt cselekedetek, amik erre az Istenre reagálnak. Azt hiszem itt ért véget ez a beszélgetés, mert már csak ragoztuk a semmit, a legnagyobb szeretettel, de mégis esélytelenül. Mert a hitet nem lehet elrejteni, nem lehet beszorítani a privátba, hanem ahogy teszünk valamit, abból rögtön kiderül, hogy van-e, és ha igen, milyen. Ahogyan megütnek, és te viszonzásul visszasimogatsz, ahogy átkoznak és te áldasz, ahogy bántanak, és te mégis szeretsz. Teljes hit nincsen hitből fakadó, látható tettek és cselekedetek nélkül.