Tüskevár

– Fiúk, nem ismerek rátok. Kalandok és az egészség ordít rólatok. Elmondjátok? Tutajos, téged majd elfújt a szél, s most olyan vagy, mint a kardpenge. Szép lehetett… – Nagyon szép volt, Éva néni. – Szombaton délután öt óra tájban gyertek el, mert az uram is látni akar benneteket. – Ott leszünk. – Várunk – intett Kengyelné, és a két fiú még állt egy pillanatig akkor is, amikor már egyedül maradtak. Aztán szótlanul leültek, és Bütyök csak később szólalt meg. – Tutajos, neked kell elmondani… Ladó Gyula Lajos hallgatott. Hogyan lehet ezt a nyarat elmondani? Egészen sehogy sem lehet elmondani, s amint kinézett a kora őszi verőfénybe, gyűrűzni kezdett előtte a víz, a kis szárcsák úsztak a sás mellett, lobbant a puska döreje, zuhant a madár, berregett az orsó, sikoltott a vihar, őrjöngött a jégeső, Bütyök alatt megnyílt a föld, Nancsi néni liliomolaja érzett, lobogott a tűz, felszárnyalt a hajnal, s a derengés ragyogásában ott állt a csónakban Matula és mellette Kati, kis kezét magasra emelve, mintha a szívét tartotta volna benne. De mögöttük mintha már hullott volna a hó, és szél zengett volna az ágak között, elhordva a füstöt valamerre a tavasz felé. “Majd elmondom” – gondolta, de amint barátjára nézett, arra gondolt, hogy az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszakokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.

/Fekete István: Tüskevár/

Lassan vége a nyárnak. Fényképeket nézegetünk, dallamokat dúdolunk, eszünkbe jut egy-egy este, sok elmondott történet, tábortüzek fénye, bográcsosok illata… Valami, ami fontos volt az idei nyárban, valami amit örökre a szívünkbe zártunk belőle, és egyfajta pecsétje lett annak a pár hétnek, amit az idei nyáriszünetnek nevezünk. Hogyan lehet elmondani a nyaradat? Talán nem csak én kérdezem most tőled, hanem -ahogyan velem tette rendszeresen- megkérdezi majd egy magyar tanár is pár oldalas fogalmazás keretén belül, vagy megkérdezik osztálytársak, akikkel nem találkoztál. Mi az, ami erőt fog adni a jővő évedhez, mi az amiből töltekezel, ha eljönnek a szürke és ködös őszi napok? Sokszor nem egyszerű erre felelni. Én is csak most igyekszem megragadni, mit viszek tovább, mi múlt el végleg a nyárral. Azt hiszem, leginkább az érzések azok, amik számomra fontosak voltak ebben a nyárban. Na jó, ez elég lányosan hangzott, de ahogy így belegondolok, igazán nem tudom jobban elmondani, megragadni a lényeget. Nem a hely számított, ahol nyaraltunk, nem a munka, amit egy-egy tábor szervezése, lebonyolítása jelentett, nem az új feladatok előszele, hanem azok az érzések, amiket a nyár hozott. Mindaz a szépség  és jóság, szeretet és igazság, ami most lett az enyém. Hálás vagyok ezért a nyárért, úgy ahogyan eltelt. Mert tele volt, talán sok olyannal is, amit én magam szívesen kipakoltam volna, de mégiscsak így volt jó, így volt az enyém. Nézzetek utána ti is, mivel gazdagodtatok, mit tanultatok, milyen érzéseket hagyott bennetek az idei nyár. Kívánom, hogy melengessék szíveteket ezek a gondolatok, rakjátok el őket valamilyen titkos, de elérhető helyre. Hogy meglegyenek, ha kellenek…

Írta: Tóth Orsolya