SP
Vártam, hogy megmaradsz, Nyeltem a sok panaszt, Jónak már nyoma sincs, Magas lett a fal, Kár volt a hisztikért, Csak harcok a semmiért, A tested, az meseszép, De a lelked mit sem ér.
Éder Krisztián a magyar zenei élet egyik kedvenc előadója. Nevének eredetét úgy mesélte el, hogy gyerekkorában gyakran játszott kosárlabdát a barátaival és gyorsasága miatt nevezték el őt a híres rajzfilmfiguráról, Speedy Gonzales-ről, amelyből később csak az SP rövidítés maradt meg. A fenti idézet tőle származik.
Amikor először hallottam, azt gondoltam, mit tudhat ez a fiú, hogy így énekel egy szakításról? Aztán rájöttem, hogy ez az érzés nem csak azért van bennem, mert fiatal, a sztárok életét éli- ami valljuk meg, szokott azért különbözni az egyszerű halandókétól-, hanem, mert igaza van. Rólunk énekel. Rólunk, a nőkről. Korhatár nélkül. Arról, hogy néha mennyire el tudjuk rontani azt is, ami jó. Legyen az barátság, vagy szerelem. Arról, hogy néha milyen felesleges köröket futunk meg, csak azért mert megálmodtunk valamit, amiből aztán nem engedünk. Falakat építünk. Magunkat is befalazzuk. Még akkor is, ha szépnek indul valami, akkor is, ha azt a másikat végtelenül türelmesnek teremtette az Isten, hajlamosak vagyunk elrontani, aztán pedig siratni, gyászolni…hisztizni.
Olyan érdekes, hogy bennünket, nőket teremtett másodjára Isten. Szól erről sok tollas és piszkozatos vicc is, de azt gondolom, nincs ez véletlenül. Az embernek, Ádámnak mindene megvolt. És mindene tök jó volt, Isten szerint. Lehet még nyugalma is volt nélkülünk. De nem volt meg az a melegség, az a tűz, ami gyakran sajnos hisztié lesz, nem volt meg az a féltő szeretet, gondoskodni, szeretni vágyás, amit ez a két ember csak egymástól tanulhatott meg. Néha magam is megkérdezem, hogyan alszik ez ki bennem? Hogyan engedek el barátságokat, szerelmeket valami sértődés, valami el nem engedett bántás miatt. Közben pedig mindig, mindenki visz magával valamit a lelkemből.
Adja Isten, hogy semmissé ne váljon bennünk az igazi lélek, csak testet hagyva hátra maga után. Hanem legyünk szakítások és egymásra találások idején is szeretetről, megbocsátásról és olykor az elengedésről is felelősen gondolkodó nőcik.
Írta: Tóth Orsolya