Ki vagyok én?

Ez az a kérdés, amelyet minden embernek legalább egyszer az életében érdemes föltennie magának. Az, hogy hogyan határozom meg önmagam, sokat elárul arról, hogyan élem meg az Istentől kapott szabadságomat? 

A szabadsággal könnyen vissza lehet élni egy olyan világban, ahol nincsenek határok, merev szabályok, törvények vagy szokások a hétköznapi életre. Vagy senki sem veszi komolyan azokat. Minden szabad, és a szabadosság szinte észrevehetetlen. Pedig ott van, amikor visszaélünk a mozgáskorlátozottak közlekedését segítő ajtónyitó gombbal a postán, pedig ha éppen szeretteink esetében romlana el… Aztán ott van, amikor az előírt munkaruhában nem csak a munkahelyen jelenünk meg, pedig a szabályt értünk és nem ellenünk hozták… Vagy, amikor nem kötjük be a biztonsági övet, mert csak két saroknyira megyünk… Az vagyok, ahogy a szabadságommal élek.

Az Isten többre hív el bennünket:

„Épüljetek fel lelki házzá!”

(1Pt2,5).

Ahogy egy házépítés keserves dolog, úgy belülről felépítkezni sem könnyű. Odabent pedig nem is ellenőrzi senki rajtunk kívül.

Az új tanév arra ad lehetőséget kicsiknek és nagyoknak, hogy újabb fontos téglát építsünk be, amely személyiségünk részévé válik. A tudás, az ismeret, a tapasztalat mind-mind meghatározónkká válik, és általuk tudunk eligazodni az élet dolgaiban.

Magyar vagyok. Fontos, ha összeköt nemzettársaimmal határon innen és túl. Büszkeség, ha megismerve a közös múltat, személy szerint is kész vagyok tenni a Kárpát-medencébe rendelt sorsunk jobbításáért. 

Keresztyén vagyok. Fontos, ha hiteles a szavam és az életem. Öröm, ha megélhetem a közösség erősítő, támogató jelenlétét. Megrendítő, mert Jézus nyomában járni ma sem veszélytelen. 

Önmagunk meghatározását lehet folytatni nemünkkel, korunkkal, foglalkozásunkkal, az életben betöltött különböző szerepeinkkel. Nem könnyen kimondható szavak ezek, súlyuk van. Sokan nem is merik kimondani, inkább ahhoz folyamodnak, hogy másokhoz viszonyítják magukat: nem vagyok olyan, mint… jobb vagyok, mint… Éretlen dolog, ha mindig másokhoz viszonyítva tudjuk meghatározni magunkat. Sem a közéletben, sem a magánéletben nem erősít meg, ha nem tudom, ki vagyok, és miért vagyok az, aki vagyok.

Ehhez a belső munkához, ad a mi Istenünk egy nagyon fontos támpontot:

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyémvagy!”

(Ézs43,1)

Ehhez a kiindulóponthoz igazodva nem tévedhetünk el, és megtaláljuk a válaszokat önmagunknak önmagunkról.
Ámen.

Kósa Enikő
református lelkipásztor