Jelek

Érettségi bizonyítvánnyal fényképezkednek büszkén fiatalok. Szépek, értelmesek, kicsit úgy tűnik semmit sem változtak ettől a „papírtól”. Eddig is érettnek, sőt némelyeket koraérettnek ismertem. Mit változtat ezen a „papír”?

Azért, az nem ugyanaz – mondanák-, mert ezért megküzdöttünk, egy út végére értünk, elértünk egy kitűzött célt. És igen, az a „papír” a jel, hogy sikerült. 

Sokszor találkoztam olyanokkal, akik úgy érveltek önmaguk mellett, hogy bár nincs „papírjuk”, de értenek magas szinten sok mindenhez. És bizonyára sokaknál ez így is van, de vajon kire bíznák vészhelyzetben az életüket, olyanra aki megküzdött a tudásért, és bizonyítani is tudja, vagy olyanra, aki csak önmaga reklámja? Nem adják könnyen az érettségit, a diplomát, egy tudományos fokozatot, és éppen ettől értékálló. Ahogy szívműtétet, repülőgép-vezetést sem bíznánk kontárra, életünk lelki oldalán is jó, ha növekedünk és ennek jelei láthatóvá válnak.

„Tudok én otthon is imádkozni meg hinni!” – nem túl látható jelei lelki gazdagságunknak. Jézus Krisztus nem magányos ninjákat, földalatti mozgalomban működő titkos-ügynököket hív az Ő követésébe, hanem azt várja az övéitől, hogy legyenek jelen ebben a világban: sóként átjárva, ízesítve mindent, világosságként oszlatva a sötétet, és utat mutatva a tévelygőknek és hegyen épített városként, láthatóan, kikerülhetetlen jelként. (Mt5,13-16 alapján)

Ahogy az őseink éppen ezért a települések legmagasabb pontjaira építették a templomaikat, úgy nem rejtőzhet el senki, aki Krisztus nevéről magát keresztyénnek nevezi, bármely felekezet tagja legyen is. 

Pünkösdkor, az egyház születésnapján gyülekezetünkben konfirmáció volt. Hét fiatal több éves hitoktatásának eredménye, hogy vizsgát tettek a gyülekezet előtt. Az elmúlt tanév intenzív előkészítése során jó alapokat szereztek mindarról, ami megismerhető az őket szerető Istenről. Aztán a templomban körbeállva az Úr asztalát megvallották hitüket az ünneplő gyülekezet előtt. Isten áldása válaszul elhangzott felettük. 

A gyülekezet felnőtt, úrvacsorázó tagjai lettek, ennek külső jele egy „papír”. Konfirmációs emléklap – igazolás arról, amit megtanultak, amiről vallást tettek. Hűségük jutalma pedig Isten életüket elkísérő gazdag áldása. Emellett eltörpül, hogy tartoznak valahová. Egy olyan közösségbe, amelyik aszerint formálódik, amennyit ők maguk is hozzátesznek. 

Istené a dicsőség a jelekért, amelyek önmagukon túl mutatnak és a hegyen épített városokért, amelyek nem rejthetők el és nem is akarnak rejtőzködni!

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt5,16)

Írta: Kósa Enikő, református lelkipásztor