Édesanyák és gyermekek

...avagy családi gubancok

Amikor egy gyermek megszületik, abban a pillanatban megszületik a szülő is. A férj és feleségből édesapa és édesanya válik. Ahogy leírom ezt a mondatot, érzem, hogy túl szép, hogy igaz legyen. Alig vannak férjek és feleségek, és alig születnek gyermekek házasságban. Pedig ez az Isten rendje, a neki tetsző. 

Vajon mi vezetett idáig? Eszembe jut James Fenton Semmi című versének visszatérő gondolata: bármit adok/teszek/mondok, nem fogsz szeretni jobban. A gond ezzel a bármivel van. Minek elköteleződni, és házasságot kötni, amikor azon kívül is bármi és bárki elérhető, megkapható? A korszellem hatása, igen, de az egyéni felelősség nem hiányozhat belőle. Sírnak a leányok, hogy senki sem akarja őket feleségül venni, miközben magukat fűnek-fának odadobták. Sírnak az ifjak, hogy a magas igényeknek nem tudnak megfelelni, és kevés nő életcélja, hogy jó feleség és gondoskodó édesanya legyen. Mennyire becsülöd azt, akit szeretsz, és mennyire becsülöd önmagad, hogy kincseidet ne tékozold el? Annyi vagy, amennyit adni tudsz, nem pedig, ami neked jár.

A szociológusok jól látják, mennyire beteg világ is ez: az együttélő párok három negyede nem marad együtt, és a sok szerzett sebbel már nehéz belépni egy házasságba, ahol aztán nem múlnak el nyomtalanul az emlékek. Isten gyógyítani akarja a szerelmeket és a házasságokat, és az élet legnagyobb hivatásával akarja megbízni az embert: részt vehet Isten teremtő munkájában, gyermeket vállalhat és nevelhet, mert Isten áldása a gyermek. 

Áldás lehet a gyermeknek az édesanya, aki aggodalma, kimerültsége, idegessége mellett és felett szeretettel veszi körbe az övéit. Felelőssége lehet az édesapáknak, hogy ehhez hátteret biztosítsanak azzal is, hogy Isten és ember előtt vállalják a családjukat, és ezzel jó példát adnak gyermekeiknek. Hogyan várhatnák el, hogy majd az ő kicsi lányukat valaki feleségül vegye, és ne csak szórakozzon vele, ha ők ezt nem tették meg az édesanyákkal? Lehetne folytatni. … Isten rendet akar az ember életében, és erre nem neki van szüksége, hanem nekünk. 

Az Ő közelében helyükre kerülnek a dolgok: a megfáradások, csüggedések, fájó kérdések idején is megmarad az Isten ajándéka. Mi pedig hálát adhatunk Neki nem csak májusban, hogy van édesanyánk, és mi úgy lehetünk gyermekek, hogy mennyei Atyánk is van. 

Írta: Kósa Enikő, református lelkipásztor

Amit hallgatnunk kellett kisgyermek korunkban:
Ne mozogj! – mozogj! – lassan!  – ne bántsd! – ide figyelj! – edd meg mind! – moss fogat! – be ne piszkítsd magad! – bepiszkítottad magad; - légy már csendben! – nyisd már ki a szádat! – kérj bocsánatot! – köszönj!- gyere ide! – ne lábatlankodj körülöttem! – menj játszani! – ne zavarj! – ne rohanj! – meg ne izzadj! – vigyázz, mert elesel! – mondtam, hogy elesel! – úgy kell neked! – sose figyelsz, - nem vagy képes, - túl kicsi vagy még, - majd én megcsinálom, - már nagy vagy, - menj lefeküdni! – kelj már fel! – elkésel! – most dolgom van! – játsszál magad! – takard be magad! – ne menj a napra! – tele szájjal nem beszélünk!

Amit szerettünk volna hallani kisgyermekkorunkban: 
Szeretlek, - szép vagy, - örülök, hogy vagy, - beszéljünk kicsit rólad! – teremtsünk egy kis időt magunknak! – hogy vagy? – szomorú vagy? – félsz? – miért nincs hozzá kedved? – éhes vagy? – puha vagy és bársonyos, - gyengéd vagy, - meséld el, mi történt veled? – boldog vagy? – szeretem, mikor nevetsz, - ha akarsz, sírhatsz, - boldogtalan vagy? – mi fáj? – mi dühített fel? – elmondhatsz mindent, amit akarsz, - bízom benned, - tetszel nekem, - tetszem neked? – meghallgatlak, - szerelmes vagy? – mit gondolsz róla? – jó veled, - szeretnék beszélni veled, - szeretnélek meghallgatni, - tetszel, ahogy vagy, - jó együtt, - szólj, ha tévedtem!

Bruno Ferrero Ami fontos: a rózsa
Apró történetek a léleknek
Don Bosco Kiadó, Bp.1998, p.16.