Carpe Diem

El ne szalaszd A pillanatot a szolgálatod „miatt”!

Stephanie Caro blog bejegyzése

Jézus ma OTT volt, ABBAN a templomban, ahová én is elmentem Őt dicsőíteni! De tényleg, saját szememmel láttam!!! És jól tudom, most azt gondolod: “Miért, hát nincs ott Jézus minden templomban, ahol ketten, vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében?” De, de, persze, hogy így van. De az az, amiről a könyvek írnak, ez pedig valami más volt. Mihelyst előkerült a bor és a kenyér, előre jött a fickó a hosszú főhajóban.

Képzeld el a következőt! Egy kissé rideg, hivatalos, gótikus katedrális teli emberekkel, akik tisztában vannak Isten nagylelkűségével. Mindenki készen állt a helyén, hogy a megfelelő időben belépjen az úrvacsorai közösség „táncelőadásába” és „eljátssza”, „eltáncolja”, beleadja a maga részét: a kórus, a szolgálattevők és a gyülekezeti tagok mind.

ÉS akkor…, jött ez a hajléktalan férfi. Ő nem tudta kivárni a sorát a jelenetben. Előre jött és nem ám valami lassú, csoszogós, komótos tempóban! Izgatott volt. Mind láttuk, mert hát… no... nem igazán ez a rész következett volna még :). De, senki sem állította meg.

Mikor előre ért, Stephen, a lelkészünk rá mosolygott és óvatosan oda súgta neki: “Még nem tartunk ott…”. Erre a férfi azt felelte: “Semmi gond. Várok.” Ott maradt elöl, közvetlenül az úrasztalánál és így aztán ő volt az első, akit „kiszolgáltak”. Egyszerre ő volt mindennek az elején, mindennek a közepében életének több vonatkozásában is. Ez egy valóságos időn kívüli „Isten-pillanat” volt. Lélegzetelállító…, elgondolkoztató…

És ÉN majdnem lemaradtam róla. Majdnem lemaradtam az egész úrvacsoráról, mert ANNYIRA elfoglalt voltam azzal, hogy felkészüljek az ifjúsági alkalomra, amit az nap én vezettem a dicsőítés után. Annyira csak az egyház DOLGAIRA koncentráltam, hogy majd nem elmulasztottam az esélyét annak, hogy ma megláthassam Jézust ott a templomban, az eseményekben, a dicsőítésben, az emberekben…

Hol volt hát Jézus?

Mondd meg te!

Fordította: Momo