Evezz a mélyre

“Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése.
A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról.
Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben.”

/Márai Sándor: Füves könyv/

Kedves Olvasóim!
Sokféle írás született már a Nőcikk rovaton belül: életről, halálról, olvasásról, a nőről, a férfiról, a szabadságról, az ünnepekről… Mind abból merített, ami éppen történt velem, megérintett, elgondolkodtatott, vagy egyszerűen levert a lábamról. De eljött az ideje, hogy egy kicsit tudatosabb legyek, magammal és veled is kedves Olvasóm. Mostanában az életem több területén is azt tapasztalom, hogy mélyebbre kell menni: barátságokban, munkában, csoportokban, a szerelemben, és bizony az Istennel való kapcsolatomban is. Merni mélyebbre evezni, bemenni a tó közepére, ha kell kivetni újra és újra a hálót, hogy értsek, lássak, halljak rendesen.

Azért is jó, ha merünk nem felszínesek lenni, mert millió-billió dolgot meg lehet közben tanulni erről a nagy világról. Emberekről, szokásokról, tárgyakról, hangulatokról, kapcsolatokról. Ezek a felfedezések aztán eltöltenek érzésekkel, jókkal és rosszakkal, örömmel és kiábrándultsággal, hoznak elénk példaképeket, vagy ledöntenek bálványokat. Mindenesetre nem mennek el nyomtalanul mellettünk, még akkor sem, ha mi nem szeretnénk tudomást sem venni sokszor arról az életről, ami a miénken kívülálló. Ez a felszínesség, sőt, több is. Igazi igénytelenség, egoizmus, annak kimondása, hogy nem érdekel.

Nagyon sok olyan nővel találkozom, aki látszólag annyira el van foglalva önmagával, hogy vakká lesz minden másra. Érzéketlen, bezárkózott, jégcsap vagy éppen sün. De azt is látom, hogy aki mer kinézni az ablakán a világra, az önmagát is jobban érti.

A világot felfedezni, bejárni, megismerni, rácsodálkozni, az maga a csoda! Ettől már csak a saját világunk bejárása nagyobb csoda.

Talán volt már olyan pillanatotok, amikor belenéztetek egy tükörbe. Önmagatokéba vagy valaki máséba, ahol hitelesen láttátok magatok és felfedeztetek valami olyat, amit még nem tudtatok magatokról. Ott volt mindig, de sosem mondtátok ki, gondolkodtatok el, vajon kitől kaptátok örökségül, honnan jött, és vajon akarjátok-e majd egyszer valakinek tovább adni…

Magunkról tanulni, magunk megtanulni, a nőiességünk, a nőciségünk legrejtettebb zugait, sokszor bugyrait felfedezni alapvetően nem könnyű. Ez az élettapasztalatom. De egy olyan út, amelyen érdemes elindulni, hogy egy-egy mosolyod vagy könnyed mögött a miérteket is tudd, ne csak az okokat.

Szeretnék sorozatba kezdeni, amelyben egy-egy ránk, nőkre jellemző tulajdonságot igyekszem majd körbejárni, néha elidőzni, esetleg meg is állni mellettük. Időt hagyni, megismerni, szembenézni, felfedezni, megutálni vagy megszeretni, ha felismerem, beazonosítom magamban, az életemben ezeket.

Utazásra hívlak, kedves Olvasóm, tanuljunk magunkról! Pakolj a táskádba türelmet, mosolyokat, könnyeket, kitartást, és induljunk együtt! :)

Írta: Tóth Orsolya