Havas Jon

„Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével...” (11.)

Trónok harca fan vagyok egy ideje, szerintem érthető okok miatt. Birodalmak, királyok, csodás világok találkoznak vagy éppen csapnak össze esetleg kötnek szövetséget egymással, mikor kinek érdekei szerint. Érdekes, mert nem főhősök vannak, nem jók vagy rosszak, hanem egyszerűen emberek, akik próbálnak méltóak lenni elhívásukhoz és küldetésükhöz. Királyok, akik jól akarnak uralkodni, édesanyák, akik helyesen akarnak nevelni és vigyázni, szeretők, akik mesterien akarnak szeretni, tele a történet izgalmas cselekményekkel és fordulatokkal. Az én kedvencem egy Havas jon névre keresztelt fiú, aki egy nagy úr fattyújaként jön a világra, de élete és küzdelmeim önnön maga vagy másokon aratott győzelmei segítik és viszik előre a megbecsültség és a győzelem felé. El is gondolkodtam rajta, hogy nekem van-e ekkora motivációm, engem egyáltalán érdekel-e az, hogy méltó vagyok, vagy ha még nem, akkor esetleg méltó legyek az elhívásomhoz. Mindannyian így kezdjük: fattyúként, szolgaként, egészen addig, míg az Isten, Fiában minket is fiává fogad és felhatalmaz arra, hogy neki és egyedül csak neki éljünk. Ugyanakkor, maga az elhívás még nem tesz jobb emberré. Az elhívás nem változtatja meg az életemet, csak akkor, ha engedek ennek a hívásnak. Amikor Jézus azt mondja, hogy jöjj és kövess engem, a minőségi változás akkor áll be az emberek életében, ha megteszik az első lépést és elindulnak felé, a nyomába szegődnek. Vagy még akkor sem, hiszen a Júdási árulás és a Péteri tagadás már jócskán a finishben történik. Elhívott az Isten? Gratulálok. Ha szabad érdeklődnöm, akkor ennek az elhívásnak élsz?