Archívum

Dizájn

„De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek.” (10.)

Hol is hallottam, hogyha egy bordélyház vacakul üzemel, akkor a bútorok lecserélése még nem vezet az üzlet fellendüléséhez. Pedig amúgy logikusnak is tűnhetne, hogy ha baj van, akkor kicsit változtatunk a dizájnon, vagy a kereteken, egy kicsit elveszünk-hozzáteszünk, aztán mán mehet is a dolog. És lássatok csodát, egy darabig működik is, hiszen mindenki azt hiszi: valami jobbat, többet és tartalmasabbat kap, mint korábban. Aztán persze jön a csalódás, meg a kudarc, mindkét részről, s mind a fogyasztó, mind a szolgáltató rosszul jár, mert kiderül, hogy az új külső ugyanazt a belsőt rejti el. Voltunk így már pár dologgal! Pártok váltottak dizájnt és nevet, de maradt ugyanaz az emberanyag. Éttermek változtattak a belsőépítészeti remekeken, de minősíthetetlen alapanyagból főztek, nulla szakértelemmel. Tartalomra is vacak könyvet kiadtak keményebb borítóval, ugyanúgy nem fogyott belőle semmi. Nagy divatja van ennek sajnos mifelénk is, sok gyülekezet és közösség azt gondolja, majd kirakunk egy másik táblát, aztán minden jó lesz. Krisztus erőterében az első és legfontosabb változtatás sohasem a dizájnnal kezdődik, hanem a lényegi dolgok megvizsgálásával. A minőségbiztosítás ott kezdődik, hogy kikkel dolgoztatok? Olyanokkal, akik alkalmasak a feladatra, vagy olyanokkal, akik alapvetően nem!? Persze egyből jönnek a kegyes keresztkérdések: Na de hát, ki mondhatja meg, hogy ki alkalmas és ki nem?! Ki mondhatja azt egy prédikációra, vagy egy áhítatra (jaj nekem), hogy vacak? Ki mondhatja egy lelkipásztorra, vagy egy diakónusra, vagy egy presbiterre, hogy alkalmatlan? Szerintem ugyanaz, aki azt mondja rá, hogy alkalmas! Mindenki azt kapja, amit érdemel, meg azt választja, meg azzal dolgoztat. Ezért kell mindent és mindenkit megvizsgálni, aki Krisztus szolgálatába áll, mert aztán csak megy a csodálkozás, hogy miért is tartunk ott ahol éppen!

Hozzászólások